Botrányos eredményt hozott a kisgyermekeknek szánt játékok fogyasztóvédelmi vizsgálata, emiatt számos terméket ki kellett vonni a forgalomból, illetve megakadályozni a hazai boltokba jutását.
Szerző(k): G. É.Olyan vastag hóréteg hullott, hogy az alaposan feladta a leckét mind vidéken, mind pedig Budapesten. Friss tájékoztatóban szólalt meg az operatív törzs és maga a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, és helyzetjelentett Karácsony Gergely is.
Szerző(k): S. Z.Bár a reggeli csúcs biztonságosan lezajlott, a nap folyamán még előfordulhatnak késések és járattörlések, ezért az üzemeltető továbbra is fokozott készültségben dolgozik és az utasok megértését kéri.
Szerző(k): EconomxRepülőrajt helyett óvatos számolgatás: a 2026-os magyar gazdasági növekedésről ma már szűk sávban mozognak az előrejelzések, a legtöbb intézmény 2 százalék körüli bővülést vár, miközben a kormány ennél jóval optimistább pályát rajzol. Orbán Viktor idén már nem ígért repülőrajtot, a számok pedig azt mutatják, hogy inkább egy lassú „normalizálódás” jöhet, mint látványos felpattanás.
Szerző(k): Károly GáborMegemelik a Keleti pályaudvar peronjait, de nem pusztán a beharangozott akadálymentesítés miatt: a Budapest-Belgrád vonalon üzembe állított új vonatok állnak a sürgetővé vált munkálatok hátterében.
Szerző(k): G. É.A miniszterelnök a Fidesz budapesti jelöltállító gyűlésén azt mondta: az elmúlt 15 évben Budapesten ők építettek, az ellenfeleik pedig akadályozták őket. Ígérte, hogy a kampányban mindenkit elérnek majd.
Szerző(k): T. E.Magyar Péter a politikai munka felfüggesztését kérte a Tisza képviselőjelöltjeitől a következő napokra, azzal, hogy ehelyett most segítsenek a a rászorulóknak.
Szerző(k): G. É.Egy 19 éves egyetemista túladagolásban halt meg, miután a hírek szerint a ChatGPT-től kért és kapott részletes tanácsokat különböző szerek kombinálásáról. A tragédia után édesanyja azzal vádolja a mesterséges intelligenciát, hogy hamis biztonságérzetet adott fiának, miközben veszélyes útmutatásokat nyújtott.
Szerző(k): EconomxÁllatvédelmi jótanácsokkal szolgál az állatvédő egyesület a zord hideg, hóeséssel megfejelt időszakra.
Szerző(k): Economx